Lali szerint a világ

Olyan, mint egy bónusz. Mint egy ilyen szuperbónusz, mondja, de hogy ő sem érti, állítólag neki is úgy mondta valaki.

     A Dembinszkyben például van egy klafa pléd. De úgy ám, hogy az személy szerint külön az övé. Kigöngyöli, begöngyöli, azt csinálhat vele, ami tetszik. Kicsit olyan oroszlános, de viszont meleg. Lali ettől odáig van, mert a szállón, ahol laknak, amúgy nincsen fűtés. Összebújnak, úgy alusznak, duruzsolnak jó sokáig, szidják ott a pléd alatt az önkormányzatot. A jó kurva anyátokat, nem gondoltok ránk. Nem buzulnak, nem az van, csak van bennük egy ilyen, hogy hát félnek a haláltól. Ilyenek ezek, hogy félnek. Egytől egyig azon van, hogy reggelre kihűl. Ott fekszik majd összefagyva, mint egy darab mikulás. Jön egy szellő, jónapot. Víz? Van. Tessék. Kinyitom, folyik. Fűtés is van, de most nincs. Ha nincs, hát nincsen, nem is bánják, heteken át nem ettek, hogy kifussa a szerelő, nem futotta, egye rossebb, letakarták egy ilyen szép, ízléses kis nejlonnal a kályhát. Legalább a kedves öreg Minivisor tévének meglett a hely. Nem azért, hogy működne, de elég jól mutat. Ha kedvük támad, odacsapnak, ütik, vágják, delejezik, hátha. Azt hiszik a hülyék, hogy még bejön nekik valami. Ha nem a kép, hát a hang. A dáridóból a basszus. Lali persze nem olyan. Ő a betűk embere. Nem abban az értelemben, mint valamely tótumfaktum, de azért a saját nevét szépen le tudja írni.

Flasztert árul itt meg itt, ez a hivatása. Egy vevő múltkor rászisszent, hogy atyavilág, milyen fránya hideg a maga keze. Hozzászoktam, pingvin vagyok, mondta Lali, és örült, hogy milyen jó kis viccet tudott ő most kitalálni.

      Lali szerint az a gond, hogy bejöttek a centerek. Western Center, City Center, ilyen center, olyan center, a palik már le se szállnak, sunnyognak a buszokkal tovább. Még az a sok gyalogos is inkább csak ott gyalogol, a jó kis fűtött flaszteren. Korzózik az emeleten, térül, fordul, bámészkodik, kidobja az ablakon a pénzét. Akinek meg újság kell, az vesz magának odabenn a válogatott kis macáktól Fórumot. Vagy mást. Színeset, punásat, repülőset, bármit. Olyan szinte nincs is, ami azoknak ott ne legyen. Lali egyszer bekóválygott, gondolta leül. Vannak ilyen fapadok, hogy ücsörögjön az ember. Lecsüccsenjen, csücsikézzen, lóbálja a buci lábát, de csak úgy, hogy bimm-bamm, szépen, nem nagyon, csak  így szolídan, szabadon. Na de már csak nem úgy van az, hol élünk. Jön a szekus, kikupálva, -- hasba lőjem? hátba lőjem? – kicsit olyan tétova, de végül aztán belejön. Elnézést kér, ez a szabály. Mármint hogy akármi van, nekik előbb jó hangosan elnézést kell kérni. Sorry vagyok, ratata. Odabúg a Lalinak, hogy kedves uram, ez nem az a hely. De hogy mégis mire céloz, azt nem mondja, meg lett mondva, hogy ne mondja, na de azért csak mindenki tudja, hogy mi van. Lali előbb arra gondolt, minden ember tulipán. Aztán meg hogy elfut. Erőt vesz és áttöri magát a kordonon. Mert már akkor láncban jöttek, felfejlődve mint a ludak, védeni a micsodájukat, a fészküket. Meg is védték mind egy szálig, nem gatyáztak, közrefogták, aki látta, örülhetett, többek között például a kanadai nép. Volt is abban valami szép, kapitális diadal, ahogy aztán kirakták a Lalit a kapun.

Ez a Lali ez olyan, hogy szereti a filmeket. Nem is hogy hát nézni, inkább tenni-venni, mint a Banderas. Az a jó, hogy idén nyáron adódott is alkalom. Jön egy fazon, kérdi tőlük, van-e bennük szufla. Lali rögtön jelentkezett, hogy hát benne van. Na de akkor az a hiba, kéne még egy nő.

Milyen nő, kérdezte Lali.

Hát egy olyan testes.

Na hát akkor nincs probléma, itt van a Maca. Az egy jó nagy buszban lakik, de úgy, hogy az ülések mind ki vannak pakolva.

Volt neki egy gyereke, hát be lett az is írva. Legelőször azt kellett, hogy eszik a család. Vacsoráznak, esznek, isznak, aztán meg a kicsi pulyát leteszik aludni. Innen jött a jelenet, hogy rájuk tör a láz. Elpillednek, összebújnak, Banderas meg az ő bombanő neje. Olyan szépen sikerült, hogy fel se bírtak kelni. Mondták is a kamerásnak, hagyja ott a volánnál a pénzt. Kaptak vagy ezer forintot, azon aztán vettek a kis Ricsinek babot. Az a huncut az olyan, hogy a mindene a bab. Nem kell neki semmi más, csak az a fajta apró szemű, fejtett, sárga bab.

Lali szerint az is van, hogy minek annyi sztráda. Annyi út van, aztán mind csak össze-vissza kanyarog. Kakaóra sincsen, akkor benzinre hogyan. Neki meg még ráadásul dagad is a lába. Kidobták az oláhok az ablakon, azért. Azt mondja a Lali, hogy a Déli az egy olyan világ, levágják a lábadat egy jó pár koszos zokniért. És akkor még szerencséd van, hogyha nem a fejedet. Annyi minden van, ezek meg folyton csak a sarat túrják. Akármennyi sztráda épül, ha az ember járni se bír, az oláh meg olyan fajta, úgyis utólér.

Az lenne még jó világ, ha bejönne az álmuk. Az az álmuk, hogy a város zuftig van terítve. Aki győzi, Flasztert árul, az a rakás Fedél Nélküli meg menne a csudába. Mert azok egy korhely banda, isznak, mint a föld. Persze nekik szabad a tánc, nincsen szonda, napiparancs, szabályzat sincs, gyűlésük sincs, mi van akkor, semmi se. És akkor a lap is. Hát mi az. Szennylap az, egy bulvársajtó, de már szépen ki van rájuk dolgozva a terv. Vannak titkos eszközök, csak be kell őket vetni. Odamenni, rászagolni, azt hazudni, kérek egy lapot. Közben szépen kifigyelni, leolvasni, mint a villám, beszólni a központba, hogy ez és ez a számú egyén úgy árul, hogy bűzlik, mint a csap. Kannásbor a retikülben, rajtaütni, lefoglalni, kész. Ha meg józan, az se számít, a komái részegek. Egyikük a gyűjtőbe megy, másik a vonóba. Aki marad, megpályázza, és ha mondjuk mázlija van, átáll, mint a pinty. Végül aztán mind átállnak, rend lesz itt, meg tagsági lesz, helyrajzi szám, fakereszt. Az lesz csak a vidám élet, mert ott szinte mindenkinek meglesz a helye. Nem hogy mint a pók a falon, minden sarkon árulok. Lali szerint ez a módszer tiszta, mint a japán véce, neve is van valami, de lényeg az, hogy aki ahol van, ott is marad.

Na, ha mondjuk ünnepség van, az már megint más. Akkor az van, hogy az ember sétálgathat szabadon. Tavaly is egy egész csinos gárda jött itt össze. Beálltak a Vígszínházhoz, karácsony volt, langyos eső, odabenn már égtek mind a fák. Három pofa is odajött, elővették, meg se nézték, úgy dugták a zsebükbe a pénzt. És akkor az egyiket, hopp, felismerte a Lali. Az meg máris odahajol, egész közel, ha már így van, elárulja, ő a soros, őneki kell ma éjszaka kezelni a gépet. Vagy mit. Lali fülelt, nem értette tisztán, de hogy valami olyat. Merthogy ilyen súgógép van, aszongya, még mutatta is Lalinak, hogy hogy kell azt tekerni. Az ember szépen megfogja a végénél, és úgy. Nem könnyű, de munka, munka, naná, hogy örül. Köszönte, de lapot nem kér, minden jót kíván. Lali tisztán emlékszik, hogy azt gondolta: hm. Még intett is a Janinak, hogy odanézz te isten barma, látod ott, az ő. Nem az, te. A másik. Ja. A Bodrogi.

Lali egyszer bedobta, hogy van egy bomba ötlete. Kellene egy körülbelül ekkora papír. Aztán kéne vagy száz ember, meg egy rakás ceruza. Azok aztán aláírnák itt, meg itt, meg itt, meg itt, hogy ez, meg ez, meg ez, meg ez, meg ez itt nincsen jól. Lali azt mondja, idézem “akkor aztán egy-kettőre észhez térne a világ”.

Na ja. Szóval a Lali szerint ehhez a módszerhez kéne folyamodni.