Apokrif

 ”dobd vissza”

 (Jézus)

Engem onnan lehet felismerni,

hogy nem vagyok olyan.

Mert vannak, akik olyanok, és

még csak nem is kevesen.

Számra persze nem tudom, de mondjuk

billió.

De még azt is hallottam, hogy

némelyikből több van.

Egy-egy ilyen kisbalázsból

szundikál vagy száz.

Anyukának persze mindegy,

ő még szinte örül is.

De akinek szeme van, az látja, hogy mi van.

Mert ezekben első perctől

benne van a gén.

Úgy születnek, hogy már rögtön

leszopják az anyjukat.

Bebasznak a tesónak és

lenyúlják a lét.

Aztán meg ha kedvük szottyan,

elvégzik a dolgukat.

Ezeknek csak az számít, hogy

viruljon a faj.

Aki meg egy világszám,

az egye meg a

poharát.

Annak itt, ha megfeszül se

jegyzik a nevét.

Komolyan, már tervezem, hogy

visszaszívok mindent.

Babusgassa ezeket a

Ninivei Rém.

Mondjuk azért van, akinél

bejönnek a dolgaim,

nem mondom, hogy tömegek,

de ott van az apám.

Ő szerintem büszke rám,

csak nem meri mutatni.

Be van szarva, hogy a végén

kinyitom a szám.

Mondjuk hogyha úgy adódna, nem tenném a

tűzbe magam,

lejönnék a fáról, aztán

kimutatnám a fogam.

Kitálalnék mindent, ami

benne van a pakliba'.

Mindent, ami,

hogy ne mondjam,

kezdetben vala.

A trükköket az egekkel,

a stikliket a fákkal.

A paktumot a pókokkal,

a hüllőkkel,

a rákkal,

a nyomulást a bizományba

felvásárolt telkekért,

az apanázst a hatszáz tonna

pult alóli gyepmagért,

a vízt, a gázt, a mélygarázst,

a csatorna

körüli panamát,

a bakonybői vadasparkból

kilopott tuját,

az Ouzo

ízű

almabort,

a lombok közt

a pamlagot,

a nagyon drága kinézetű

terrakotta fedlapot,

a sövény mentén felállított

határvadász-századot,

a hobbi-terráriumot,

a pálmaházból

leválasztott

humán

genom

labort,

meg a többit:

ezt az egész

baszott

floridai

paradicsomot –

de nem cseszek ki csórival,

már olyan kis

profán.

Egyszer, mikor rákérdeztem,

azt mondta,

a mák.

Hogy az élet értelme a

flódniban a mák.

Minden más csak

kerti szék.

Meg kint feledt nyugágy.