Udvarok
(holdudvar)
lecsószag
darab ég
visszhangzó szerelemnesz
pártos vicegőg
mázsás ridiküllel a gangon tipegők
csiki-csuki
folyton figyelő
függönybarázdabillegető
szobakonyhakalickamadár
lébe kanál
sűrűjébe ha hígba akár
hipót hipóval higítók
légfolyosótakarítók
egyebek
zöld szemű háziurak
lila házilegyek
közmacskák rihe raja
páholyban ülő
ölebek
meg a kintek
a bentek
a kőre pökő sarokba
vizelő idegen elemek ellen kikönyöklő
kivagyiság
szívkapuzár
nappal a földön lenn
fenn ami éjjel az égen a holdat
a fenti
lefolyó laza
fémfedelét körbefogó
keramitsárga sáv
(gozsdu)
Tömbökben áll a város.
Hatalmas tengelyére dőlve derékig áznak lent a házak.
Fent ereszrefeszített vásznakon rohan az ég.
(negyvennégy)
aznap este elröpült a kémény
és mint a konfetti
hullott az égből a korom
még látom magamat
karom percbe fonva
zöldbuklé lánykakabátom merengve hátradől
a csonkaléces udvari padon
valahol egy ingaóra ide-oda jár
csend van
csak a sztaniol zizeg
egy mikulás a másodikról leveti magát
és bekopog a kapun a kilincs
s míg meggykompótot kanalaz a gangon a halál
és az inga az órában egy ütemet kihagy
hirtelen egy kétkerekű griffmadár
csonkapadostul a magasba ragad
robban a meggymag
még hallom ahogy a keramitra csapódik
még látom ahogy leguggol a kőre a ház
de mire behunyom a szememet –
túlfut a gép
leszalad a szalag
s bár a vége végül mindig lemarad
még százszor akár visszajátszható
hogy aznap hogy repült a kémény
és az égből
mint a konfetti
hogy hullott a korom
míg karom perecbe fonva ültem lenn
a csonkaléces udvari padon
még járt az óra
a csendben csak a sztaniol zizegett
és griffmadarak repkedtek fenn
az udvarunk felett
karácsony este volt
üvegtálból kompótot
evett a halál
még látom magam
ahogy a tetők felett hosszú
zöld hajam a szélben
mint a lametta szála száll
(ötvenhat)
még egy utolsót zökkent a négykerekű fakakas
aztán keresztülszáguldott az udvaron
és robogtak utána a görgőskofferek
és cipősdobozban az ezüstkanál
és útiládában csörömpölt a konyha
s míg a lépcső legalsó fokán
egy gondolatra
megakadt a kocka
és a film visszapergett lecsekkolni a gázcsapot
addigra már ott tolongtak a nagykapunál
és meg se várva a szombatot
mint mikor leereszted a kádat
hirtelen kiürült a hodály
a sarkon helikopterre szálltak és aztán –
most üres a ház
csend van a szellő se jár
és hiábavaló
a kapunál a sárkaparó
ámbár olykor átjár
az emeleti árkád
alatt a zsírban piruló hagyma szaga
és olykor csepereg
ha derült is az ég
s csak egy bádogkanna búg
a párkány peremén
és néhanap még berepül
egy négykerekű fakakas
körbejár és leparkol
az udvar közepén
(parancsolat)
aprómarhát hízlalni a spájzban
libát legeltetni a körfolyosón
paplannak cihának hóban szellőzködni
szőnyeget gyereket szöget éjjel verni
mosott gatyát lámpavason szárogatni
seprűt a korlátrostélyzaton tisztogatni
répa levelét az udvarra söpörni
uborka levét az udvarra locsolni
kutat mérgezni
kockakőre köpni
idegennek fűre lépni
kalapozót megkövezni
öbledék helyekbe csempeszilánkot hányni
árnyékszék ajtaját tárva-nyitva hagyni
falra írni
falra mászni
ölni
lopni
elkívánni
jóhírünkre nem vigyázni
tiltatik
(se)
se a cserepek hátán a barnamoha
se az eresz alján a fészek nyoma
se a labdarózsás különkertek
megszigorított partvonala
de a szanzavéra hegyén a hosszú barna heg
sem látszik onnan fentről
de még egy hangya sem
élő se holt
se a szőnyegen a folt
viszont a falnak támasztott
tejfölöspohárból szalasztott
babszemek se látnak még a saját
hüvelyükön sem át
minek is néznék odaát
a toronyszoba kőbezárt
ablakából meredő
okkercsíkos férfipizsamát
(odaát)
ahogyan becsukod
ahogyan kitárod
ahogy vered hogy menekül a paplanból a toll
ahogy kihízott trikóval törölöd a rámát
ahogy lányokasszonyokkal ablakot pucolsz
ahogy le-föl rángatod éjjel a redőnyt
ahogy abroszt rázol hogy a morzsa pereg
ahogy könnyű pipacspongyoládban órákig csak állsz
és nézed ahogy leszalad az üvegen a csepp
és látlak ahogy lépsz
ahogy leváló párkánykődarabként
hangtalan zuhansz
és tonnákban méri a testem a tested
ahogy roncsolt levelével ezegyszer még felfog –
aztán végleg elenged a gesztenyelomb
(kezdetben)
Íme a kert.
Se kerub, se rács.
Lengőajtón rézgomb helye,
híg tejüveg,
szemben az öntöttvas
pörge kalap alatt
enciánsziromszerű
kék szemüreg,
s körben a betonon,
a füveken,
a kőkád
kő peremén
a zacskónyi elömlő,
félzsíros,
kora reggeli fény.
(most)
most hallgat az éjben az udvar
és hallgat a mélyben a pincebogár
most a falnak ütődik a főkapuszárny
most megindul
most bekattan a szintre a lift
most körbelopakszik a gangon az árny
megvillan a kése
most benyit
de mégse
kileng a roló
ki-be ráng a kilincs
és beront
és felfut a falakon a fény
és nekifut a falnak az árkád
s míg fenn a tető piros hátán körbehordja a napot
lent négyzetrácsmezőben okker
kockacsonk ragyog
most kék-lila csíkos fémcsiga búg
pörög a gangon fel-alá
csak a lefolyó sugaras fedele alatt
hallgat a pincebogár
(külön)
külön az ülőke
meg a támla
és darabokban a maradék
paplangumóra párna
hogy ne lássék a hasadék
és kikerül sorban az ablak elé
külön a váz
külön a roller alól a kerék
és hegyekben áll már a csempeszilánk
a csorbacsésze
a törtkagyló
a kád
s míg a kád peremére a vadszőlő levelét
halomba hordja a posta
falán dupla sugárban ömlik alá
a szappanszagú nyál
meg a rozsda
s míg nejlonzsákban óriás
szőrmenyúl szuszog
s a tűzfal árnyékában hűsöl a lehel –
lám a küszöb alól frissen
forralt tej csurog
s mert akad még az udvaron egy talpalatnyi hely
a lábtörlőre kiül
a tejfelszagú konyha
s mire e lakhatatlan mondat elé is
kikerül végre a pont
nekiront
felkapja könnyedén
s viszi a szimpla falat
a szél
(ararát)
Úgy negyven napra rá feltűnt egy hollószerű szárnyas.
Órákig körözött a felszálló, lusta ködben, míg végre csapzottan és végsőkig kimerülten megült egy fénylő antennatűn.
Jobbra-balra lépkedett, várakozott, figyelt.
Aztán hirtelen eltűnt.
Az antennarúd közeléből még aznap kimozdult egy cserép.
Hangtalanul siklott végig a tetőn, keresztülvágódott az ereszcsatornán és rövid, éles csobbanással belefordult a vízbe.
És szintről szintre lebegett alá.
Útjából függönycsipkefoszlány, leveleire bomló szivarvég, és hártyavékonyságú vakolatdarabok rebbentek lassult reflexszel odébb.
A madárberkenye kiálló ágán rövid késéssel megrángott az üvegesbarna szalonnabőr, nejlonspárgástól levált az ágról, alászállt, és elfeküdt a kockákra ázott grániton.
Arrébb, mint a hínár ringott elkerített foltokban a méteres, sárga fű.
S mikor a cserépdarab lapjával tompán a talajba csapódva végre leért, a fű közül a felkavart laza sárral és finom szemcsés törmelékkel együtt egy korallpiros csengőgomb perdült elő.
Körötte szabványkeskeny műanyagcsíkban postaládacímkék cikáztak, mint megzavart, apró, színes halak.
Aztán napok múltán lassan elült a meder, és mozdulatlan, szennyessárga tömbben állt a víz.
A színen szerte cirokszálak úsztak, foltokban toll és morzsalé.
Az emeleti ablaküvegnek nyomódva cirmos macskatetem püffedt, hogy körülötte, mint a vörheny, barnásvörös mintát vetett a víz, míg az eresz alatt ronggyá ázott kartonlapon lebegett hatalmas, narancsszín betűivel a Tűzvédelmi Házirend.
S közben fentről újra meg újra eleredt, és a víztükörre sűrű, szakállas csomókban hullott a kapor.
És néhány napra rá, a felszálló lusta ködben feltűnt egy galambszerű szárnyas.
Csapzottan és végsőkig kimerülten megült a tompán fénylő bádogon.
Jobbra-balra lépegetett, várakozott, figyelt.
Mígnem lassan, szinte észrevétlenül apadni kezdett, és most apad, egyre apad a víz.
1993