Gyula

 egy felolvasás emlékére

Mit ne mondjak, elég fura:

én írok [...] magának,

Gyula.

Tetejébe tűzzel-vassal

kényszerít, hogy

felolvassam…

Maga meg?

Csak ül és

bámul.

Iderendel aztán

rámun,

azt lesi csak, hogy a helyén

van-e minden hülye

poén

csakhogy a szív,

– már ha dobog –

nem csak puszta tréfa dolog

nem csak vicc meg trallala,

inkább bú,

meg ballada

csupa dráma,

könny meg vér, és

csupa kétely, csupa kérdés,

elvágyódás, észhez

térés,

nem Győr-Moson-Sopron,

csak Békés

úgyhogy

nem is szabadkozom,

amúgy sincsen szabad kezem,

el kell mondjam,

mi nem stimmel,

– feltéve, ha győzöm rímmel –,

mi az, ami fáj és gyötör,

mélyen, mint a Lenin-

gödör…

mert az élet,

– mindig mondom! –,

nem csak liszt, meg Erkel-

bon-bon, csupacsoki-mánia:

a szívnek is kell

fájnia.

Mit ragozzam? Inkább hagyom.

Kiállok és

bevállalom.

Az se baj, ha kinevet!

Kell több? Nem mond ez eleget?

Hallgattam eddig, szólni féltem.

Nincsen ebben gőg,

se érdem,

az a helyzet, láttam én, hogy

hosszútávon nincs remény:

utólér a vég és

akármilyen égés,

színt kell végül vallanom, csak

nem volt eddig

alkalom.

De tudtam én, hogy lenni fog!

Hogy előbb-utóbb jönni fog!

Sőt, drukkoltam,

hogy jönne már,

egy csendes,

esős,

hosszú nyár,

s egy fura nevű

fesztivál

a büszke vár a rossz

löszön,

hol így vagy úgy, de rám

köszön,

és aszerint, hogy mit talál,

majd tapsikol

vagy reklamál,

és eldönti, hogy tetszem-e

a Viharsarok Gyöngyszeme.

Ő,

akinek nincsen párja,

se Borsodba,

se Zalába,

a Körös-völgy

buja bája,

magányos nők

ideálja,

rácok, tótok velencéje,

sánták, bénák

medencéje,

Erdélyország kapuja,

az aprófalvak

apuja,

a török korok hőse,

(s az eljövendők

őse)

űzött lelkem messzi társa,

zűrös énem tiszta

mása,

testvére,

ura,

titkos belső bédekkerem

legkedvesebb célpontja,

Gyula.

Szóval, ez van,

ez az ábra.

Bolond, aki bőg magába',

átengedem másnak Budát

(a költőnők ilyen

buták):

akármilyen bagatell,

nekem már csak

maga kell!

Mit bánom, hogy nincsen hegye,

metrója, se

egyeteme!

Van épp elég temploma!

Hát mit számít egy

diploma?!

Az a fő, hogy szimpatikus,

(ez manapság ritka tipus!)

annyi most a borzalom, hogy

kell az erős vonzalom,

a lelki,

meg a testiek, (lám,

ilyenek a pestiek!)

bár ahogy így nézem,

nahát!

egész prímán tartja magát,

tulajdonképp mákom van, hogy

nem születtem

Zágonban, mert

van, aki még nem is

látott

ekkora Hús-

kombinátot...

…eszem-iszom,

adok-kapok,

végzetem a

Böllér Napok.

Ez van,

slusz-pasz,

nincs mit tenni,

nem tántorít vissza semmi,

rabja vagyok, némán,

vakul

követem, ha

úgy alakul.

Végzem! Átfutni nem merem,

Gyula! Maga az emberem!

Jövőre itt,

vagy fenn az égben –

Bízom: a sorsom van kezében...