Ilyen a Svájc
Svájc vendégszerető.
A főpályaudvar
vágányfalára valaki embernagyságú
betűkkel kiírta, hogy:
IMRE.
Svájc náthás.
Egyfolytában azt tüsszögi:
Grüezi! Grüezi! Grüezi!
Svájc magyar.
Az első
ezredmásodpercben kivétel
nélkül mindenki
magyarul beszél.
Svájc hasonló.
A fontosabb információk itt is
a közlekedési táblák hátoldalán találhatóak.
Nálunk az, hogy: nem alumínium,
náluk az, hogy:
capitalism = error.
Svájc más.
Itt a gyömbér kódja: 107.
Svájc ijesztő.
Tegnap a Bundesplatz-i COOP bejáratánál
egy pillanatra elbizonytalanodtam.
Svájc perverz.
Az egyetlenegy
hajléktalan kinézetű illető
a Vademberhez címzett pékség előtt ül,
és környezetbarát papírdobozból
rizs-tejet iszik.
Svájc tanulékony.
Itt a történelem egy kiskorú
veszélyeztetésével kezdődik
(lásd Tell Vilmos),
ezért visel azóta is
minden egyes rollerező kisóvodás
bukósisakot.
Svájc trükkös.
Reggelente egytől egyig
leszaggatja az anarcho-szindikalisták
gerillaplakátjait,
aztán éjszakára mindet szépen
visszaragasztgatja.
Svájc hatalmas.
Múltkor órákig kellett bolyonganom,
hogy a kikötő melletti parkolóban
találjak egy kiégett vitorlást.
Svájc meglepő.
Az itteni Fedél Nélkül neve: Surprise,
és minimum másfél kiló
bio-cékla árába kerül.
Svájc lapos.
Kivéve a kiálló részeket.
Svájc közvetlen.
Ma a templom előtt valaki a nevemen szólított.
De aztán kiderült, hogy csak a kutyáját hívta.
Svájc szeretetteljes.
Még a postaládákra is ki van írva:
„I love my snowboard”.
Svájc zöld.
De csak volt.
Mert azóta beleöntöttem a lefolyóba
a halrudacskákkal szétégetett repceolajat.
Svájc következetes.
Egy bizonyos tengerszint feletti magasságon túl
minden kihalt buszmegállóban
álldogál egy szomorú kisfiú
fényvisszaverős orkánkabátban,
zombifityegős csellótokkal a hátán.
Svájc apokaliptikus.
Ma a mozgólépcsőn kétszer is
szembejött velem ugyanaz a pengeszájú apáca.
Svájc korrekt.
Három (!) olyan esetet is számon tart
a szövetségi köztársaság történetében,
amikor egy külföldön született bevándorlónak
sikerült a társadalom hasznos tagjává válni:
Albert Einstein, Henri Nestlé és Julius Maggi.
Svájc menthetetlen.
Tegnap láttam a járdán egy szöszt.
(Bár amikor visszafelé jöttem, már nem volt ott.)
Svájc előrelátó.
A Bahnhofstrasse kétharmadánál,
a Bonita,
a Herren Globus,
és a Gabor cipőbolt bűvös háromszögében
éberen várakozik egy
defibrillátor.
Svájc veszélyes.
Az embert könnyen rászoktatja,
hogy barátságosan visszamosolyogjon,
és ebből Pesten még véres
konfliktusok keletkezhetnek.
Svájc tapintatos.
Kivéve, amikor tetőtől talpig
irdatlan mennyiségű népviseletben,
térdével hatalmas kolompokat rugdalva vonul végig
a Goldgasse-n.
Svájcnak uborkasaláta szaga van.
Erre –
nincs magyarázat.
Svájc sunyi.
Egy meggyőződéses
demokratának a tóba nyúló keskeny móló legeslegvégéig
el kell zarándokolnia,
hogy ott egy elektromos
fémszekrény semmibe
néző oldalfalán
végre szemrevételezhesse
a miniatűr betűkkel írt
szerény javaslatot:
„Donald Trump fuck off!”
Svájc lúzer.
Engedi a gyalogosokat élni.
Svájc mozgássérült.
De nem probléma,
mert a lánya minden délelőtt pokrócba bugyolálja,
és kitolja a parti sétányra napozni.
Svájc megunhatatlan.
Főleg a hibernált idill,
a kényszeresen köszöngető vadidegenek,
és a tájjellegű főzőműsorok kedvelőinek.
Svájc prosztó.
Neonzöld edzőcipőhöz
nem hord zoknit.
Svájc családbarát.
Kivéve Dinit,
aki egy keserű hangú,
és jó sok ismeretlen szóval teletűzdelt
Rigiplatz-i graffiti tanúsága szerint
kifejezetten gyűlöli az apját.
Svájc halott.
Ráadásul pont
a szálláshelyem mögött elnyúló
lankás kis domboldalon,
a G-2-es szektor egyik komfortos
faliurnájában nyugszik.
A rézlapra persze a kissé megtévesztő
„Theresia Rose Schneider” nevet írták,
de én azért a párkányra tett vízhatlan fotóról,
a megszámlálhatatlan agyagangyalkáról,
és a piros kaspós,
mexikói kalapos kaktuszemberkéről
rögtön felismertem.
Du lebst in meinem Herz weiter.