nézzétek
ha bírjátok én nem erőltetem
előttünk egy középkorú
jóltáplált tetem
körülötte csend amerre
ment alatta térkő
bőre itt-ott szederjes a
nyálkahártya vérbő
termeiben sok a vendég
öltönyök és frakkok
belfelszínén szürkésfehér
meszesedő plakkok
vérfanokból élő pajzs a
pulpitus körül
a metszéslapról bőséges de
híg savó ürül
kint a turbó transporterrel
száguldó idő
bent a puha pihepárna
tapintatú tüdő
elméjében már leszállt és
kiépült a menny
érintésre megremeg és
felfakad a genny
az arányszámok biztatók a
kilátások szépek
a kamra kissé tág a pitvar
üregei épek
az államháztartás is pompás
magántakarék
szikével még nyerhető egy
kevés kaparék
s míg a zsír az állományban
felszaporodik
a klinikáktól egészen a
stadionokig
s környezetét beszűri az idegen
szövet még
eldöntheti helyes-e ha közéjük
lövet
de
bármilyen nagy dolog is a
munka amit végzett
a korpuszán már tíz körömmel
írva van a végzet
szegényembert vacsorázott
kenyérrel de most
ráfázott és véres torkán
fennakadt a rost
lesújtott a törvény amit
magának kreált
a rigor mortis láthatólag
testszerte beállt
kezéhez még sűrű
sötét alvadék tapad
de a nyelvgyök:
szabad
in: Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)